A VITÉZI REND AUSZTRÁLIA ÉS ÚJ ZÉLAND TÖRZSSZÉK – MEGHÍVÓ

100 ÉVES A VITÉZI REND

“Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, 

Hiszek egy Isteni örök igazságban, 

Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen”

A Vitézi Rend, az egykori Magyar Királyságban létrejött és vitéz nagybányai Horthy Miklós altengernagy, Magyarország Kormányzója által 1920-ban, az idén 100 éve alapított Rend.

A Vitézi Rendet akkor alapította Horthy Miklós kormányzó úr, amikor a magyar nemzet a megsemmisülés szélén állott. Vesztesei voltunk az I. Világháborúnak – egy olyan háborúnak, amit Magyarország soha sem akart. A magyar népet  bele rángatták egy olyan háborúba, amihez semmi közünk nem volt. De magyarhoz illő módon becsülettel végig harcoltuk.

Ezekben az években minden más nemzet azt gondolta rólunk, hogy Magyarország öt éven belül megszűnik létezni. De nem így történt. Köszönet ezért vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úrnak. Ő volt az, aki a lelkét vesztett nemzetbe életet lehelt és égő fáklyaként mutatta az utat.

Ezekben az időkben szükségessé vált egy, a lelkében és testében egyaránt magyar szervezet létrehozása. S ekkor a Vitézi Rend a nemzeti öntudat szunnyadó tüzét lobbantotta lángra. A Vitézi Rend az ezeréves magyar múltból merített erőt a jövő építéséhez. A Rend tagjai akkoris  és ma is rendíthetetlenül hisznek a magyar feltámadásban.

A vitéz nem csak háborúban, hanem békeidőben is alázattal szolgálja a hazát. Megtalálták annak módját miként lehetnek Magyarország szolgálatára. Mert vitéznek lenni nem csak dicsőség, hanem annál inkább szent szolgálat is.

Tisztelettel hívjuk és várjuk Honfitársat erre a bensőséges ünnepi megemlékezésre. 

Félreértés ne essék, itt nem csak vitézek lehetnek jelen, de minden magyar érzelmű, múltját tisztelő honfitárs.

Vendégeink: Dr. Mikola István Canberrai nagykövet, Szekeres Győző irodavezető konzul urak.

További részletek – helyfoglalás, ebédrendelés nov.26-ig  – a csatolt meghívóban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük