Az Ausztráliai Magyar Szövetség Felhívása

“Legszebb magyar ellenállás a bőséges gyermekáldás!”

 VÁNDORBÖLCSŐ PROGRAM

Az Ausztráliai Magyar Szövetség  (ausztráliai magyar csúcsszervezet)  felhívással fordúl a magyar közösség tagjaihoz egy kárpát-medencei kezdeményezés támogatása ügyében. A kezdeményezők a gyerekszaporulatot, közösségépítést és ezen keresztül a magyar megmaradást tűzték zászlójukra. Szövetségünk kötelességének tartja felkarolni és támogatni a programot,  ennek nyomatékot adva államonként egy-egy  bölcső megvásárlását vállalja.

Ezen felűl egyesületek, magán személyek is részt vehetnek a programban. Egy vándorbölcső a hozzávaló matraccal együtt  AU$100 dollár, melyet a Szövetség egyösszegben kűld majd tovább rendeltetési helyére. Az adományok banki befizetése folyó év június 30-ig lehetséges.

Ahogy érkeznek az adományok és az ezzel kapcsolatos hírek azokat úgy a Magyar Élet hetilap hasábjain, mint itt honlapunkon  folyamatosan közölni fogjuk.

Tisztelettel,

Ausztráliai Magyar Szövetség

***

„ Kedves ausztráliai magyarok!

Alulírottak hetedik esztendeje lakunk az Úz-völgyében, Erdélyben egy havasi tanyán.  Május elejére várjuk a harmadik gyermekünket. Az első két gyermekünk a kórházból való hazahozatal után Mózes-kosárban, majd gyermekágyban lett elhelyezve. Most úgy döntöttünk, hogy a harmadik babánkat 6 hónapos koráig bölcsőben fogjuk elhelyezni, ringatni. Amikor elmentem Sepsiszentgyörgyre Veres Ferenc asztalosműhelyébe és megrendeltem egy bölcsőt. Akkor meséltem neki arról, hogy Magyarországon működik egy vándorbölcső mozgalom. Beszélgetésünk után felajánlotta, hogy ha én rendelek egy bölcsőt, akkor ő ad még egyet ajándékba és indítsunk el mi is vándorbölcsőket. Jelenleg 3 bölcső van legyártva és még 22 bölcsőre kaptunk támogatókat. Két privát felajánlás Sydneyből érkezett.

Egy bölcső ára matraccal együtt 300 lej, vagy 21.000 forint, ami körülbelül 100 ausztrál dollárnak felel meg.

Aki hozzájárul egy bölcsővel a programhoz, annak a neve felkerül a bölcsőre, s majd ugyanúgy az összes kisbabáé, akiket a bölcsőben ringattak. Hiszünk abban, hogy egy bölcső legkevesebb 10 kisbabát ki fog szolgálni, de valószínűleg ennél többet.

A programot a Csinódból 2015-ben indított Gyarapodó Magyarság mozgalom keretében működtetjük, együttműködve a magyarországi Három királyfi, három királylány mozgalommal.Magyarországról is kapunk bölcsőket, és küldünk is vissza Budapestre, Szigetszentmiklósra és Csepelre. Ezzel is erősítjük az együvé tartozásunkat.Bölcső felajánlást bárhonnan fogadunk, akár már meglévő és kinőtt, használaton kívüli bölcsők formájában is, vagy egy új bölcső beszerzésére. A vándorbölcső program hivatalosan március 24-én indult a csinódi ökumenikus Gyümölcsoltó Boldogasszony kápolnától, amiről a Duna TV is közölt tudósítást. A program fővédnöke a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő és felesége Ildikó asszony. Ők három gyermeket nevelnek példás módon, Székelyudvarhelyen.

Úgy látjuk, hogy egy ember vagy szervezet legfeljebb 2o-25 bölcső menedzselésére képes. Ezeket a vándorbölcsőket nyomon kell követni, lehetőség szerint templomokban, közösség előtt átadni és továbbadni, hogy ezzel is motiváljuk a gyermekvállalást.

Mi a bölcsők kihelyezését és nyomon követését vállaljuk, valamint az e bölcsőkben ringatott gyerekeknek találkozót szervezünk a kertünkben lévő kápolnában.

Szerencsésnek tartanánk ennek a mozgalomnak egész Erdélyre való kiterjesztését. Ehhez keressük a partnereket: egyesületeket, alapítványokat, egyházközségeket vagy akár lelkes magánszemélyeket.

Bízva abban, hogy a távoli Ausztráliában is partnerekre találunk ebben a számbeli gyarapodásunkat célzó ügyben, szeretettel:

Sepsiszéki Nagy Balázsíró, néprajzkutató

és Nagy Erikatanítónő, angol szakos tanár „

www.uzvolgye.info

E-mail: bioversum@gmail.com

***

Megrendeléssel kapcsolatos információk:

Bankszámla részletei:

Commonwealth Bank of Australia

Account name: Australian Hungarian Federation

BSB: 063891

Account number: 10146420

Átutaláskor kérjük megjelentetni az adományozó nevét, illetve a megjegyzésben feltüntetni, hogy ’’BOLCSO’’.

Bővebb információért forduljanak az Ausztráliai Magyar Szövetség államonkénti képviselőihez, illetve

Rozgonyi Magdi ügyvezetőhöz a következő email címen: rmagdi@optushome.com.au

Viktória (Melbourne) – Viktória-i Magyar Tanács, – Marót Márta 0418553193

Új-Dél Wales (Sydney) – Új-Dél Wales-i Magyar Szövetség, Rozgonyi Magdi 0404118902

Queensland (Brisbane) – Qeenslandi Magyarok Kulturális Szövetsége, Sipos Ika 0407635958

Nyugat-Ausztrália (Perth)  – Nyugat-Ausztrália-i Magyar Szövetség – Schaffer Frigyes 0430378566

Dél-Ausztrália (Adelaide) Dél-Ausztráliai Magyar Egyesületek Szövetsége – Szabó Attila 0405053403

 

A BÖLCSŐ

Aki hozzájárul egy bölcsővel a programhoz, a felajánló  neve felkerül a bölcsőre, s majd ugyanúgy az összes kisbabáé, akiket a bölcsőben ringattak. Egy bölcső legkevesebb 10 kisbabát ki fog szolgálni, de valószínűleg ennél többet.

Egyesületek, alapítványok, egyházközségek vagy akár lelkes magánszemélyek jelentkezését várják.

New South Walesből eddig már 9 bölcső felajánlás érkezett, melyért hálás köszönetet mondunk és várjuk a további felajánlásokat.

A felajánlások népszerüsitését, hirdetését minden állam saját maga keretein belűl  intézi, a befizetéseket az Ausztráliai Magyar Szövetség  bankjába kell befizetni.

Bank átutalásnál, vagy ha csekk formájában fizetnek, minden tekinteben kérjük a csekkre, vagy az átutalásnál feltüntetni, hogy: BOLCSO.

A  felajánlásoknak központi adminisztrációjuk van, tudnunk kell a felajánló nevét, cimét, email cimét ha van, telefont. Erre azért van szükség, hogy az átvételi elismervényt tudjuk hová kűldeni, és ami a legfontosabb, tudnunk kell a felajánló pontos nevét, amit majd az általa felajánlott bölcsőre fognak felirni.Ezeket  országos viszonylatban Rozgonyi Magdi ügyintézi. Bölcső felajánlással kapcsolatos mindennemü felvilágositásért kérjük hivják  Magdit

mobil:   0404 118 902    vagy   9645-3917

 

 

One thought on “Az Ausztráliai Magyar Szövetség Felhívása

  • október 23, 2020 at 10:57 de.
    Permalink

    Kedves ausztraliai testvereim.
    Egy angol nyelven irott konyvre szeretnem felhivni a figyelmeteket.
    Cime: BUDAPEST EXIT Kiadoja Amerika egyok legnaguobb egyeteme.
    Mellekelek biralatokat.

    Teglas Csaba

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük