BŐJTE CSABA TESTVÉR ÜZENETE KARÁCSONYRA

Böjte Csaba:

Bizalmat és hitet kértem a magyaroknak karácsonyra

„A karácsony lényege, hogy Isten közénk jött, mennyei kütyük helyett önmagát adta.”

Minket, magyarokat a közbeszéd szerint irigység jellemez, pedig most is jótékonysági akció apropóján jött Budapestre. Hogy lehet ilyen ellent¬mondásos egyazon nemzet megítélé¬se és viselkedése?
Ki mit vet, azt arat. Ha nem hiszed, hogy milyen sok jó ember van a Kár¬pát-medencében, akkor állj neki va¬lami jót tenni, és meglátod, milyen sokan odaállnak mögéd! Én ezt a hatezer gyereket hogyan tudtam volna eddig ne¬velgetni, hogy¬ha tényleg olyan rosszak lennénk? Rengeteg fiatal jön hozzánk ön¬kénteskedni, van olyan is, aki évekig velünk dolgozik. Háromszáz kollégánk van, az emberek az életükből hosszú éveket adnak a gyerekeknek, mások meg tanszert, élelmet, ruhát és köny¬veket, amelyekből sok gyerek az első kis könyvtáracskáját alakítja ki.

Miért vagyunk mégis sokszor könyö¬rületesebbek egy idegennel; mint a szomszédunkkal?
Azt hiszem, Rubens mondta, hogy kön¬nyebb a poklot lefesteni, mint a men¬nyországot – vagyis könnyebb panasz¬kodni, a világot szidni. Nemrégiben volt egy választás, ötszázmillió ember egymásnak feszült Európában. Volt jó is, rossz is, és akármilyen a politika, va¬lahogy megalakultak a bizottságok, és nem halt meg senki, nem folyt vér. A keresztény értékek, a párbeszéd, a tole¬rancia kultúrája igenis átjárta Európát. Nemcsak felszí¬nesen, hanem zsigerileg. Nem jár mindenki templomba, nem visel mindenki keresztet, de aki magát ateistának nevezi, az is sok¬kal mélyebben keresztényi itt, mint bárki máshol. Szerintem a ma¬gyar társadalom mélyen keresztény, sok érték van ben¬nünk. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindenkit szentté kellene avatni, van még min dolgozni.

Mit keressen egy ateista az advent időszakában és a karácsonyban?
A karácsony lényege, hogy Isten kö¬zénk jött, mennyei kütyük helyett önmagát adta, nem tabletekkel akarta Máriát meglepni, hanem ő maga volt az aján¬dék. Azt gondolom, ez a lényeg: én aján¬dékká próbálok válni ott, ahol vagyok. Sok templom¬ba nem járó testvérünk igenis áldás ott, ahol van, a kereszténység lényegét megéli a külső cafrangok és liturgiák nélkül, mert az utóbbiakra való igény már egy másik kérdés. Ami¬kor bányában dolgoztam, láttam, hogy a székely bányászok milyen durván be¬szélnek, és azt gondoltam róluk, hogy rossz, goromba emberek. Pár hét alatt rájöttem, hogy bármilyen veszélyben vannak, kiállnak értem, lehet rájuk számítani. Akkor értettem meg, hogy a csipkelődés, blazírtság egy ruha, de a lelkük mélyén nagyszerű, korrekt em¬berekkel van dolgom.

A ferencesek meghirdették a brown fridayt (barna péntek), amely a ru¬hájuk színére utal, és az egyszerűbb életre hívja föl a figyelmet. Én még sosem találkoztam olyan emberrel, aki szeretett volna szegény lenni. Hogyan lehet mégis megtalálni az egyensúlyt a vágyaink és az elége¬dettség között?
Van egy vicc, arc egy emberről szól, aki fel akar ülni a lóra, de mindig visszaesik. Egyszer szólítja Szent Antalt és Szent Ferencet, hogy segítsék őt, de csak visszaesik. Kéri a mindenszenteket, akkor meg túlfelől esik le. Ekkor így szól: „No, no! Akkor csak a szentek fele segítsen engem!” Az életnek van két oldala, és nehéz megtalálni az egyensúlyt, az arany középutat a szükséges és a biztonság között, mint ahogy az autópályán is ki van írva: a 130 kilométer/óra dinamikus is és biztonságos is. Hát, adja Isten, hogy megtaláljuk ezt az arany középutat mindenben: hogy tudjuk, mi az, ami szükséges, és mi az, ami elégséges.

Népszerű kifejezés a „jól szeretni”. Lehet rosszul szeretni?
Nemrégiben egy harminc év körüli lány eljött hozzám, hogy elmondja, eddig olyan jól megvoltak a szüleivel, akik mostanában állandóan veszekednek. Erre mondtam, hogy hála Istennek, megajándékozott téged a Feljebbvaló! alapot adott neked, hogy elindulj, és megtaláld a saját életedet, a párodat. Mert a Jóisten egyfelől vágyakat ültet belénk, de ha ez nem elég ahhoz, hogy elinduljunk, akkor akár tüzet is rak a talpunk alá, hogy muszáj legyen menni. Van, hogy azzal ajándékoz meg bennünket, hogy rosszul érezzük magunkat, vagy lelkiismeret¬-furdalást élünk át: ez segíthet abban, hogy jobbá váljunk.
Amikor gyerek voltam, édesanyám kitartóan könyvet ajándékozott karácsonyra, és azért akkoriban sokkal jobban örvendtem volna játéknak, édességnek. Olykor duzzogva nekiültem, és a vakáció végére kiolvastam egy-egy könyvet, olvasó emberré váltam általa. Kellett ez a másfajta ajándékozás. Mint amikor az edző megajándékozza egy kimerítő edzéssel az ő bajnokságra vágyó csapatát.

Néhány nap van karácsonyig. Mivel teljen ez a pár nap?
Jézus mondja, hogy nem kaptok, mert nem kértek. Én minden évben írok levelet az angyalnak, hogy mit kérek magamnak, a szeretteimnek. 2019 karácsonyfája alá azt a bizalmat, azt a hitet kérném, amivel Jézus közénk jött kétezer évvel ezelőtt. Nem hozott testőröket, lángpallosú kerubokat, tudta, hogy képesek vagyunk megtanulni a szeretet parancsát, és felnőni, hogy Isten országát felépítsük. Én ezt a hitet, a bizalmat kérem, hogy ne kétségbeessünk, ne a világ végét várjuk és ne arra gondoljunk, hogy maholnap nem érdemes tartós tejet venni. Hanem higgyünk abban, hogy van jövő, van remény! Ugyanezt próbálom átadni a gyerekeknek, mert ha egy gyermek nem hisz a jövőjében, nem bízik saját magában és a környezetében, akkor nagyon nehéz rajta segíteni. Ez a fajta hit mindannyiunk számára nagyon fontos lenne.