ÍGY EMLÉKEZETT SYDNEY A MAGYAR HŐSÖKRE

Magyarországon és szerte a világon, ahol magyarok élnek, május utolsó vasárnapján a háborúkban elesett magyar katonákra emlékezünk. Ez a nap, a Hősök Napja.

A hősök emlékünnepének eredete az 1917. évi VIII-as számú törvényre vezethető vissza. Akkor mondták ki először, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és meg kell örökíteni az utókor számára”.

1924-ben már a Hősök emlékünnepé-ről rendelkezett a törvény, amely már nemzeti ünnepként határozta meg a hősök emlékünnepét, és az is maradt egészen 1945-ig.

Nagyon nagy szükség van ma az emlékezésre, hiszen közel fél évszázadon keresztül erről még beszélni sem volt szabad.

A rendszerváltás óta újra megünnepehetjük az elesett magyar katonákat, majd a 2001-ben elfogadott LXIII. törvény a korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítette mindazokra, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért. 

Magyarországnak csak a második világháborúban 700 ezer hősi halottja, illetve ugyanennyi sebesültje volt, és mégegyszer ugyanennyien estek hadifogságba. A veszteségek csak körülbelül számszerűsíthetők. Mégis, a számok megrendítőek.

A mögöttünk hagyott évszázadokat a szabadságért vívott küzdelem szövi át. A törökök, a tatárok, a Habsburgok, a németek és a szovjetek ellen vívott küzdelmekben szükség volt a hősökre, akik sok csatát vesztettek a szabadságharcainkat leverő túlerővel szemben. Az eszmét azonban, amiért a hősök harcoltak, sosem sikerült elfojtani, s végül mindig elnyertük a szabadságunkat.


A magyar hősök emléknapja nem más, mint üzenet, hogy tisztelettel és hálával tartozunk elődeinknek. Az utódoknak pedig azt üzeni, hogy a hazaszeretetük lehet az, ami garanciát ad magyarként való megmaradásukra.

A magyar hősök emlékének megörökítése az utókornak olyan kötelessége, amely önbecsülésünk, nemzeti azonosságtudatunk megtartásának alapvető feltétele.

Hősi halottaink tisztelete megköveteli, hogy mi is becsülettel helytálljunk. Helytálljunk a hazáért. Nem fegyverrel a kézben, lövészárkokban, gránátok robbanása mellett, hanem tisztelgő főhajtással. 


A mi feladatunk nem az öncélú emlékezés, a múlton való búslakodás vagy önsajnálat, hanem a tettekkel való tisztelgés. 

Kérjük a jó Istent, adjon nekik örök nyugodalmat, legyenek példaképeink, mi pedig éljünk békességben.

RM

IGY EMLÉKEZTÜNK

Minden évben  május utolsó vasárnapján, a magyar hősök napján emlékezünk mindazokra, akik vérüket ontották, életüket adták  Magyarországért.

Ez alkalomból gyűlt össze május 30-án Sydney magyar közössége is, hogy fejet hajtson a magyar hősök előtt tisztelegve.

Először a rockwoodi temetőben megkoszorúzták a hősök keresztjét, majd a Strathfieldben tartott  református istentisztelet után egy ünnepi műsor keretében is megemlékeztek a hazájukért elesettekről  a punchbowli Magyar Házban. 

A műsort vitéz nemes  Tassányi József nyitotta meg, akinek  „ A hősök és utódaik” című írását Varjaskéri Henriett, a Magyar Iskola Sydney tanára olvasta fel. A csoportvezető úr gondolatait elgondolkodva és meghatottan hallgatta a közönség. Ebben rámutatott arra, hogy a hőssé válás nem elhatározás kérdése volt,  nem is a későbbi generációk elismerésére vágytak,  hanem azzá váltak mindazok, akik meghajoltak a legszentebb hívó szó parancsolta kötelesség előtt, és mentek a csatákba, vállalva a kockázatot, hogy akár a legdrágábbat, az életüket is adják a szabadságért. Az új nemzedékek feladata pedig, hogy emlékezzenek ezekre a hősökre, akik igazán méltó példaképei az utókornak.

Dr. Mikola István canberrai magyar nagykövet úr ünnepi beszédének nyitó  gondolaiban tovább méltatta azokat a fiatalokat, akik képesek voltak otthont, családot maguk mögött hagyni, és fiatalon hősökké válni.

Az ünnepi beszéd után Stopic Hannelore gyönyörű zongorajátéka következett.  A műsor végén Harasta Dániel műsorvezető a Ten Sopranos énekeseit szólította a színpadra: Penny Pavlakis híres szoprán és Jamilly P.Kahill énekesek zárták az ünnepi műsort, melyet a vendégek visszanemtérő tapssal köszönt meg. 

Azt hiszem, hálásak lehetünk a jóságos Istennek, hogy ma már nem kell az életünket adva hősökké válnunk. Legyünk hát méltók hozzájuk, hogy az a haza, amit őseink az életüket adva reánk hagytak, az unokáinknak is hazája lehessen.

Varjaskéri Henriett

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük