A CSALÁD, MELYET ISTEN A TENYERÉN HORDOZ
Sepsiszéki Nagy Balázs közel ötven esztendeje látta meg a napvilágot Sepsiszentgyörgyön. Amennyiben röviden és hivatalosan szeretnénk szólni róla, csak azt említenénk meg, ami végzettsége és nyomtatásban megjelent munkái révén ismert: néprajzkutató, író, szociográfus. Ez sem lenne kevés! Nem lenne, hiszen ebbéli tevékenysége során is jelentőset alkotott – még nagyon fiatalon, miután hatévnyi budapesti diákévet követően hazatért szülőföldjére.
Erika, Viktor Ákos és Ilka Uzonka
Orbán Balázs példáját követve bejárta Székelyföld minden egyes szögletét, és a mintegy ötszáz településén szerzett adatok alapján írta meg négykötetes, Székelyföld falvai a 20. század végén című tekintélyes és sokrétű munkáját. Nemcsak erről híres és nevezetes Sepsiszéki Nagy Balázs, hanem természet felé forduló életviteléről, az otthonául választott Csinódon épített ökumenikus kápolnájáról, a Ketten jösztök, hárman mentek című filmről és a székelyföldi vándorbölcsőprogramot is magában foglaló Gyarapodó magyarság-programról is.
A szülőföld tarisznyája
Nagy Balázs középiskolásként még állatorvos szeretett volna lenni, ám végül, mivel a sikeres felvételinek az volt a záloga, hogy két tankönyvet szóról szóra románul bemagoljon, lemondott róla. Itthon anyanyelvén nem járhatott egyetemre, de Isten segedelmével 1989 őszétől Budapesten néprajz szakon kezdhette el tanulmányait. Úgy tekintett erre a szakra, mint nemzetfenntartó tudományra, ami egyszerre szól hagyományról, történelemről, földrajzról, minden egyéb „köztes” tudományokról, földművelésről és állattenyésztésről, neves elődökről, mondákról és regékről. Hogy mindezekhez ezer szállal kötődött, nem csoda, hiszen jól feltarisznyálták hazaszeretetből szülei, nagyszülei és merész tanárai is.
Az egyik nagyapja a Székely Mikó Kollégium híres tanára, Rácz Lajos volt, aki nagy természetjáróként (az EKE egyik legaktívabb tagja volt) vitte magával már hatévesként – nem a nyakában, mint szokás manapság, hanem, ha kellett, bükkfaágat vágott, és tolta hátulról! Amikor kicsit nőtt, biciklivel járták Szentivánlaborfalvát, Egerpatakot és Sepsikőröspatakot, közben pedig mesélve ébresztették fel elméjét szülőföldünk csodái iránt. Sokat köszönhet a sepsikőröspataki nagyapjának, Nagy Bélának is, aki szépen faragott és festett (a helyi református templomban ma is megtekinthetők munkái), és gyümölcsfaoltóként is ismert volt.
Az 1. számú Ipari Líceumban Sike Dezső nem csak matematikaóráiról volt nevezetes, hanem emlékezetes osztályfőnöki óráiról is, amelyekre írókat-költőket hívott meg rendszeresen. Nagy Balázsra a Kónya Ádámmal közösen szervezett honismereti kirándulások is nagy hatással voltak. Nem kevés bátorság kellett mindehhez – ismeri el Balázs –, hiszen a diktatúra legsötétebb évei voltak azok, amikor múltunk megismerését annyira tiltották, hogy helységneveinket magyarul még gyászjelentőkben sem lehetett leírni, tanáraik viszont azt tanították, a Székelyföld bejárásával azt üzenték nekik, tartsanak ki szülőföldjük mellett.
Orbán Balázs nyomdokain
Harmadéves diák volt, amikor úgy érezte, felülről jövő üzenetként azt a feladatot kapja, térjen haza Székelyföldre, és Orbán Balázs után 130 évvel járja be ennek a csodálatos tájegységnek mintegy ötszáz települését. Tanárai és jóakarói álmodozónak, ábrándozónak mondták: nem egyszemélyes munka, csapatot kell toborozni, komolyan kell megszervezni, egymaga bele se vágjon. Kételkedők még akkor is voltak, amikor nyomtatásban megjelent az első kötet…
Gyűjtőmunkája során nyolcezer emberrel találkozott, igyekezett mindenhova és mindenkihez eljutni, szóba állt lelkipásztorral és tehénpásztorral egyaránt, és rögzített, közkinccsé tett mindent, amit értéknek vélt.
Erről a vállalkozásáról „a legnagyobb székely” halálának 125. évfordulóján A köztünk élő Orbán Balázs című írásában vallott. „1995 és 2004 között gyalog, kerékpárral és autóval sikerült bejárnom a történeti Székelyföld összes települését. Erre a munkára Orbán Balázstól kaptam ösztönzést, és amikor időnként elfáradtam, elbizonytalanodtam, akkor mindig erőt tudtam meríteni abból, hogy neki százharminc esztendővel korábban, sokkal nehezebb körülmények között sikerült ez. Terepre mindig úgy indultam, hogy magammal vittem Orbán Balázs A Székelyföld leírásának az Európai Idő Kiadó által megjelentetett, a tájegységre vonatkozó füzetét, valamint az adott településekről újságokban vagy kisebb kiadványokban megjelent történeti leírásokat. Habár nem az volt a célom, hogy összehasonlítsam az 1860-as évek állapotát a mostanival, mégis egy-egy falu megismerésénél kiindulópontot jelentett Orbán Balázs leírása. A Háromszéket, Csíkszéket, Kászont, a Gyimeseket, Gyergyószéket, Udvarhelyszéket, Marosszéket és Aranyosszéket bemutató négy kötetem a 20. század végi, 21. század eleji székelyföldi állapotokat hivatott bemutatni, azzal a céllal, hogy általuk hozzájáruljak egy hosszú távú nemzeti megmaradási terv kialakításához, és hozzáértő használatuk révén körvonalazható legyen a székelyföldi jövendő.”
Csinód, az új otthon
Barangolásai során jutott el a közigazgatásilag Csíkszentgyörgyhöz tartozó, a Gyimesekből jó száz éve „elcsángált” csángók alapította Csinódra is. A település napjainkban is elszigeteltnek tekinthető, infrastruktúrája ma sem valami kiépített, de legalább 2001-ben a villany eljutott a háromszáz főnél alig népesebb faluba.
Székelyföld eme elzárt szögletébe 1998 egy augusztusi napján jött fel és talált rá Karácsony Gyula bácsira, aki gazdálkodott, fafaragással foglalkozott, hegedült és meséket mondott. A néprajzos kutató és a különleges havasi mesemondó egymásra találásából olyan szoros kapcsolat alakult ki, hogy még újdonsült feleségét is odavitte a nászúton, kicsit később egy tíz éve nem lakott birtokot is megvásároltak, 2011-től nemcsak hétvégi házként, hanem otthonként használják a régi faházat.
Balázs fia, Gergő negyedikes korában írt Az én falum, Csinód című írásának egy részlete ide kívánkozik. „… Édesapám ezért úgy döntött, hogy ezen a vadregényes helyen vesz egy házat, és ebbe édesanyám is beleegyezett, mert neki is nagyon megtetszett ez a vidék. Végül egy 7 hektáros kertet vásároltak itt, és egy elhagyatott házat, amit mára gyönyörűen felújítottunk. Kezdetben hétvégi házként használtuk, de az ott töltött hétvégékkel nem teltünk be, ezért a táj egyre közelebb hívogatott magához, és azt az érzést keltette fel bennünk, hogy ide kell költözzünk. Rengeteget gondolkodtunk rajta. Otthon arról beszélgettünk, hogy a város kezd egyre függőbbé válni az energiahordozóktól, és hogy minden egyre drágább. Meghirdettük a négyszobás lakásunkat, és nagy nehezen el is tudtuk adni. Végre valóra vált a nagy álmunk, és 2011 júniusában felköltöztünk Csinódba. Vígan rendezkedtünk be a zsindelytetős faházba. Azt is elmondhatom, hogy télen a tömbházlakásban soha sem volt 20 foknál melegebb, itt viszont sokszor 30 fokban fűtőzhetünk” – fogalmazta meg tömören a történteket a jó tollú gyerek 2012-ben.
A Gergő által elmondottakat erősíti meg édesapja is. A város, a jó munkahely, a jó helyen levő tágas otthon egyfajta kényelmet biztosított a család számára, de valami mégis hibádzott. Az irodákban hiába foglalkozott olyan dolgokkal, amiket szeretett – könyvek szerkesztésével, illetve az azok írásához szükséges adatgyűjtéssel – mégiscsak volt egyfajta hajtás, amibe bele lehetett fáradni. Csinódot szerették, szívesen jártak fel hétvégente, de úgy érezte, ha már megvan nekik ez a tanya, használják is ki. Mert az nem működött, hogy ki-kijönnek, és szélmalomharcot folytatva a természettel küzdenek az időközben felnőtt gazzal, csak azért, hogy némi zöldségük legyen. Fel is hagytak ezzel a távgazdálkodással.
Aztán megfogalmazódott, végül ki is mondták, ezt a kétlakiságot fel kell mondani, s ki kell költözni Csinódra. Az elhatározás könnyű volt, a megvalósítás és a kitartás már nehezebb. A kívülállók számára, akik kikapcsolódni, feltöltődni mennek, tökély a hegyen való élet. A folyamatos ottlét viszont már elhatározást és kitartás követel meg. Mert egyvalami az elmélet és más a gyakorlat. Más néprajzosként fényképezni a kaszálást, a földművelést, az állattartást, kérdezgetni az ott élő emberektől, miként gazdálkodnak, s más az, amikor az ember mindennek részesévé válik.
Az első év arra ment rá, hogy felújították, hétvégi hajlékból otthonukká tették a régi csángó házat, s közben igyekeztek, hogy önellátóvá váljanak. Lett szekerük, lovuk, alapszerszámaik ahhoz, hogy maguknak megtermesszék a legfontosabbakat. Sokat jelent számukra, hogy amíg a tömbházban jóformán csak annyi tartalékuk volt, amennyi befért a kamrába, Csinódban mindenből több van, mint ami pillanatnyilag kell. Tűzifából nemcsak idénre elegendő, hanem a jövő évi is le kell legyen vágva, behordva, a pincében ott sorjáznak a tavalyi dzsemek, kompótok mellett az ideiek is, az istállóban kecske, nemsokára lesz újból finom húst adó nyúl, széna bőven van, folyamatosan akad vágni való csirke, a tyúkok meleg ólban telelnek, úgyhogy tojás még mostanság is folyamatosan van. Tanítónő felsége korábban sosem sütött kenyeret, nem fejt kecskét, s nem végzett jó pár olyan dolgot, amit ma igen. A szomszédasszonyok segítségével sütött első kenyerek óta kitapasztalta, hogy miből mennyit tegyen, miként dagasszon, hogyan formázza. Valahányszor süt, egy szív alakú kenyeret mindig városi barátnak, rokonnak ajándékoz.
Mint a villámcsapás
A Csinódba való felköltözés utáni három esztendőben megtörtént a havasi közösségbe való beilleszkedés, a tanító végzettségű Erika – Sepsiszéki Nagy Balázs felesége – a helybeli kisiskolások oktatójává és nevelőjévé vált.
A Gyümölcsoltó Boldogasszony ökumenikus kápolna előtt szentelték meg a program első három bölcsőjét. Kátai Edit archív felvétele
Ez a kegyelmi állapot három éven át tartott, majd 2014. június 24-én megtörtént a baj: hazafelé jövet Csíkszentmárton és Csíkszentsimon között Balázst villámcsapás érte. Állapota olyannyira súlyos volt, hogy amikor kinyitotta szemeit, se feleségét, se gyerekeit nem ismerte meg, aztán lassanként legtöbb emléke visszatért. Ápolói szerint orvosi csoda történt, hogy alig hat hét alatt látványosan javult az egészsége, de ő tudja és vallja, hogy isteni kegyelemben részesült. A baj megtörténte után Erikának az első gondolata az volt, hogy felhívja barátjukat, Böjte Csabát, s megkéri, imádkozzon értük. Nemcsak Csaba testvér, hanem Csinód népe, számtalan rokonuk, ismerősük és templomi közösségek (a szülővárosban, Sepsiszentgyörgyön is) imádkoztak a testi és szellemi felépüléséért. Ennek a feléje irányuló szeretetnek az eredménye volt, hogy a balesete után három hónappal már dolgozni tudott.
Kápolna épül
Az egyik éjszaka arra ébredt fel, hogy álmában üzenetet kapott: hálából, amiért életben maradt, meg hogy állapota javulóban van, gyógyulása után a kertben építsen kápolnát. Ezzel visszaaludt, ám amikor reggel felébredt, Erika azzal fogadta, valamit mondania kell. – Kápolnát kell építenünk – mondotta Balázs, ami igencsak meglepte feleségét, mivel ő is ugyanazt álmodta. A közös álom olyannyira szenzációs élmény volt számukra, hogy nem volt kétséges, azon nyomban munkának állnak; az erejüket és teljesítőképességüket hitük sokszorozta meg, s vonzották a jó, segíteni kívánó embereket.
Isten áldását küldte munkájukra Jakubinyi György érsek, és az áldás meg is fogant. A tervet a rönkházépítésben tapasztalt Bara Gergellyel közösen készítették el, majd a nyolcszögű faépület vázát a csíkszentdomokosi Székely István ácsmester és két társa rakták össze. A kápolna falait jórészt a négytagú család tagjai helyezték be, de kerültek segítő falusfelek és barátok is a munkálatok idején. Ezen a tájon egyedülálló a falazat, ugyanis 35 centiméter hosszú fenyőfa csutakokból épült, a köztük lévő rést pedig agyaggal elegyített tönkölybúzapelyvával töltötték ki. Az oltár és a hársfából készült Szűzanya-szobor Hajas László székelyudvarhelyi fafaragó munkája, a gyertyatartókat Gál Andrea Gidófalván élő keramikus készítette, a harang Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő mester műhelyéből, ajándékként került ki, a háromágú harangláb csángó barátjuknak, Ambrus Józsefnek köszönhető, az ólomberakásos Mária-ablak a Csepelen élő Tóth Erzsébet iparművész kezének munkáját dicséri. Háromszék kopjafadoktora, Balázs Antal ajándékozta a kápolna tetején lévő, tulipánban végződő apostoli kettős keresztet, a harangláb csúcsát borító, a protestáns templomokon honos kovácsoltvas toronydíszt az illyefalvi Gábor Tibor készítette, szintén ajándékba.
Mindössze három hónap kellett, hogy a Gyümölcsoltó Boldogasszonynak ajánlott, az unitárius és a református egyház címerével is díszített ökumenikus kápolna felszentelésre készen álljon.
2015. szeptember 26-ára, szombatra minden előrejelzés esőt mondott, jöttek az okos tanácsok, hogy halasszák el vagy szerezzen be nagy sátrakat, ám azok megfogadása helyett szerdán lement Csíksomlyóra a templomba, s életében először nemcsak megköszönte, amit kapott, hanem kért is valamit, és meg is kapta: Csíkban mindenhol esett, ám Csinódban úgy ébredtek fel, hogy a kápolna felett szivárvány ívelt át, s egy csepp eső sem volt, amíg a kápolnaszentelés véget nem ért, és a közel hatszáz ember el nem távozott a kertjükből.
Azóta az életük elsősorban spirituális szinten zajlik. A kis kápolna első búcsúja óta több ezer ember fordult meg kertjükben, hogy Isten közelségét érezve imádkozzon. A márciusi búcsún kívül évente megtartják augusztus utolsó szombatján az egyetemes imanapot és 2017. szeptember 8-a óta a kápolnában naponta imaszolgálat van.
Gyarapodó magyarság
A kápolnaszenteléssel egy időben meghirdették a Gyarapodó magyarság mozgalmat. Ez összefügg azzal, hogy a kápolnát a Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szentelték, és az oltáron, a főhelyen egy olyan Boldogasszony-ábrázolás látható, amelyen áldott állapotban van. Ez üzenet kíván lenni a magyarság felé: a jövő a magyar anyák méhében van.
A kis házat, amelyben a baleset után Balázst ápolták, eredetileg a pince fölött egy kis hálószobának szánták, ám végül vendégház lett belőle, s a Ketten jösztök, hárman mentek igencsak kétértelmű nevet adták neki. Kétértelmű, mert olyan házaspároknak ajánlják fel, akik már meglevő gyerekük mellé szeretnének egy másodikat, harmadikat, negyediket. Abban bíznak, a jó havasi levegő, a kecsketejes menü, az egészséges körülmények hozzájárulnak, hogy vágyuk valóra váljon. Találó a név azért is, mert a kápolnához néha olyanok is jönnek, akik bár ismerik, de nincsenek barátságban Istennel, ám itt Csinódban megérinti őket valami, és szívükben magukkal viszik Jézus szeretetét, Isten kegyelmét, és másként néznek attól kezdődően a világra. „Egy felekezetek fölötti egységesülés a Boldogasszony személyén keresztül tud elindulni. Ő volt Jézusnak az édesanyja, hozzá mindenféle magyar ember fohászkodhat. Azt sem feledhetjük el, hogy Szent István a Boldogasszonynak ajánlotta fel a Szent Koronát és vele együtt az országot. Ha képesek leszünk ezt alázattal kezelni és elfogadni, akkor, úgy gondolom, a Boldogasszony palástja alá bekerülve ez a nemzet meg tud maradni, tud gyarapodni és akár másoknak is segíteni” – mondotta Sepsiszéki Nagy Balázs.
A Vándorbölcső-programot anyaországi mintára idén kora tavasszal indította. Célja, hogy ezzel is a gyerekvállalást serkentse, közben pedig hagyományainkra, népi értékeinkre irányítsa a figyelmet. Vallja, a bölcső fontos szerepet játszik az újszülöttek fejlődésében: minden csecsemő ösztönösen igényli a hintamozgást, amely a pocakban eltöltött kilenc hónap alatti, magzatvízben való ringatózásra emlékezteti. A kezdeményezésből hamar siker lett, mára már több tucat bölcső „járja” a Székelyföldet és ringatja jövőnket.
A kezdetekre emlékezve Sepsiszéki Nagy Balázs azt mondja, kellett ahhoz Veres Ferenc asztalos, aki arra a hírre, hogy Magyarországon működik vándorbölcső-mozgalom, felajánlotta, hogy ha még rendel egyet, akkor a maga részéről ingyen ad még egyet. Azóta sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez, itthoni, anyaországi felajánlók – köztük Orbán Viktor miniszterelnök és neje, Lévai Anikó is felajánlott egy-egy bölcsőt –, sőt ausztráliai támogatóknak köszönhetően jóformán nincs olyan hétvége, hogy Székelyföld valamely településén egy-két bölcső ne lelne gazdára. A vándorbölcső program ma már a Nemzetstratégiai Kutatóintézet egyik sikeres székelyföldi programjaként működik.
A keresztszülői program keretében olyan házaspárokat próbálnak összeismertetni egymással, akik elsősorban anyagi okok miatt nem vállalják a harmadik vagy többedik gyermeküket, illetve akiknek különböző okok miatt nem lehetett saját gyermekük, de fontosnak tartják, hogy a nemzet számbeli gyarapodásához hozzájáruljanak. Utóbbiak egy harmadik vagy többedik gyerek esetén, annak felnőtté válásáig az új lelket befogadó család támogatóivá válnak. Van már hozadéka a programnak, hiszen Csinódon is van már olyan család, amely vállalta a negyedik gyereket, és Csíkszeredában is született egy kislány, akinek keresztszülőt tudtak szerezni.
Lélekben havasiak
Balázs felesége, Erika örvend, hogy ott, azon az Istenhez közeli tájon élhet. Tanítónőként úgy véli, az összevont osztályba járó gyerekek nem különböznek a városiaktól: vannak köztük jobbak, ügyesebbek és olyanok is, akiknek komoly gondjuk van a számokkal és betűkkel. Közös bennük viszont, hogy az éltre fel vannak készülve. Nincs köztük olyan, aki az állatellátástól a kenyérsütésig terjedő mindennapi feladatokat meg ne tudná oldani. Ismer olyan helyzetet, amikor az alig ötéves gyerek úgy ment el az óvodába, hogy előtte a húsz tehénnek vizet vitt – ez legalább húsz veder víz kútból való kihúzását jelenti! – és enni adott, mások, amikor szüleik betegek voltak, maguk szerszámozták fel, fogták be lovaikat és mentek ki az erdőre fáért.
Erika csodálni tudja azt is, ahogy a havasi asszonyok fogadják a harmadik-negyedik-ötödik gyermek érkezését. Nem gazdagok, sőt, esetenként csak a legszükségesebbekre futja, mégsem esnek kétségbe, hanem vállalják a küldetésüket. Bizonyára ebben meghatározó szerepet játszik mély katolikus hitük és elődeiktől átörökölt szemléletmódjuk – mondotta.
Azt szeretné, hogy gyerekei, a nemsokára tizennyolc esztendős Gergő, a serdülő Ilka-Uzonka és az alig hét hónapos „Győzedelmes Fehér Sólyom”, Viktor Ákos is ilyen havasi, magát eltartani, a legszükségesebbeket előállítani tudó ember lenne.
Az írónak sem utolsó nagyfiú, Gergő nem az apja által felvett Sepsiszéki előnevet használja, hanem Csinódiként határozza meg önmagát. Bár ezer szállal kötődik az Úz-völgyéhez, és szereti annak minden zegét-zugát, miután a csíkszeredai Segítő Mária Katolikus Gimnáziumban érettségizik, valószínű nem tér haza, hanem gyógyszerésznek, jogásznak vagy éppen politológusnak fog tanulni. Az viszont biztos, életét a Kárpát-medencében képzeli el, mint ahogy az is, hogy a havasi történetek írásának folytatásáról sem szeretne lemondani.
Ilka-Uzonka legújabb terve, hogy cukrásznak vagy éppen szakácsnak tanul, de mivel segíteni, szolgálni szeretné a környékbeli embereket, nem kizárt, hogy nővérképzőt végez, ami mellé, mivel meggyőződése, hogy a gyógynövényekkel legalább akkora eredményt lehet elérni, mint a gyógyszerekkel, népi gyógyászatot is tanulna. Számára szinte mindegy, hogy mit hoz a jövő, mert az bizonyos, hogy ő csinódi marad – ha egy legénynek komoly szándéka lesz vele, azt azzal tudná a legjobban kifejezni, ha kedvéért vállalná a havasi életet az Úz-völgyében. Neki és nekik az a hazájuk.
2018 december 29 szombat